Feledékenységünk sok bosszúságot, sikertelenséget okozhat számunkra: egyik pillanatról a másikra olyanná válhatunk, mint a számítógép, melyet
megfosztottak az adatbázisától, s ezáltal képtelen arra, hogy előhívja a működéséhez szükséges programrészeket, fájlokat.
megfosztottak az adatbázisától, s ezáltal képtelen arra, hogy előhívja a működéséhez szükséges programrészeket, fájlokat.Szerencsére a mi feledékenységünknek elsősorban nem az az oka, hogy az információk kiürültek az agyunkból, hanem az, hogy nem tudjuk őket felidézni. Az emlékezési folyamat megismerése, a helyzetünk tisztázása és a megfelelő gyógymód megtalálása segíthet bajunkon. Létezésünk, önértelmezésünk alapja az én és a nem én viszonyában rejlik. Ahhoz, hogy egyáltalán megszülethessen az én-képünk, szükséges egy te-kép is. Önmagunk idegi érzékelése még kevés ahhoz, hogy kimondhassuk: „Én vagyok" -ehhez a külvilág ismerete is szükséges; a környezet fogalmakra váltása, befogadása lényünkbe.A környezettel kapcsolatban rögzítettünk olyan fogalmakat, melyek spontán, tehát nem tudatos tanulási folyamat során kerültek a birtokunkba, magunkba szívtuk a tapasztalás segítségével, illetve a nyelv, az anyanyelv közvetítésével. Valójában a közvetítést a „Te" végezte, hiányában nem tudtuk volna kielégíteni személyiségépítő programunk elvárásait.
Személyesülésünkhöz három dolognak egy helyen és egy időben meg kellett lennie:
- egyrészt annak, hogy testünk az érzékszervei révén képes legyen befogadni és továbbítani a külvilág információit, agyunk pedig mindezeket értelmezni, rögzíteni és előhívni, ha épp itt az ideje
- másrészt szükség volt a megismerési, személyesülési folyamatot inspiráló elvre vagy genetikai adottságra
- harmadrészt pedig szükség volt a kultúrát, nyelvet már birtokló, s azt elénk vetíteni tudó személyre, társra.
A kultúra, a nyelv „felejt", folyamatosan változik, de az általunk birtokolt része stabil. A gyermekkori ismereteink közül egyeseket az életünk során folyamatosan használunk, ilyen a tapasztalati és az anyanyelvi tudásunk, nyelvjárásunk, a ránk jellemző fogalomvilág, a gondolkodási sémánk. Ragaszkodunk hozzájuk, s jól emlékezünk rájuk. Az asztalt például nem kezdjük el széknek nevezni - újra és újra asztalként gondolunk rá, ám bizonyos helyzetekben, betegségekben elfelejthetjük a nevét. A személyiségünk ekkor is tudhatja, hogy mire való az asztal, csak a neve nem idézhető fel. Ilyen a veszélyes dolgok ismerete is: egy emlék bevésődése miatt vigyázunk, hogy például ne égessük meg magunkat.
VÁRATLAN EMLÉKKÉPEK
A spontán kialakult fogalmi készletünket idővel tudatosan, célzottan tanulással gyarapítjuk. Ezeket az információkat a felidézés, ismételt előhívás segítségével szilárdítjuk meg, s tesszük a hosszú távú emlékezet
részévé. A rövid távú emlékezetben tárolt információk illékonyak, másodpercekig, percekig őrizzük őket. Még rövidebb az érzékszervi memóriánk tárolási ideje, mely a szó, dolog észleléséig működik. A velünk történt eseményeket, átélt élményeket nem pergetjük le folyamatosan újra és újra, nem foglalkozunk velük, azért ezeket is elfelejthetjük, rájuk rakódnak az újak. Ám egy-egy illat, hangulat, vagy az eseményt hajdan kísérő valamilyen jellegzetesség felbukkanása az emlékképet váratlanul eszünkbe juttathatja, olyat is, amiről azt hihettük, hogy meg sem történt velünk. Különben praktikus lények vagyunk, a szükségtelen, vagy fájdalmas dolgokkal, információkkal nem foglalkozunk, hagyjuk feledésbe merülni őket. De a múltból építkező, a jövőbe lépő lények is vagyunk, s e jövőnek a megvalósulásához szükségünk van önmagunkra, a rögzült, elfogadott, átlényegített információkra. Leginkább a szakmánk, hivatásunk végzéséhez szükséges tudásanyagot tároljuk a fejünkben, és elég gyakran fel is idézzük, s újra s újra rögzítjük.
Az idősekre, nyugdíjasokra azért is tudják rásütni, hogy feledékenyek, mert az egész életükben használt praktikus és szükséges információikra már senkinek sincs szüksége, ezért nem akarják előhívni ezeket, ugyanekkor sokan nem hajlandók új információk gyűjtésére sem. (Más kérdés, hogy az idó's emberek agya már nehezebben fogad be és mélyít el új információkat, mert az agy öregszik, s ha nincs karbantartva, nehezebben is reagál, nehezen kódol, s dolgoz fel információkat.)
EGÉSZSÉGES FELEDÉKENYSÉG
Feledékenynek azokat az embereket tartják, akik nem tudják felidézni azt az információt, emlékképet, fogalmat, nevet, amelyet éppen szeretnének. Beszélgetés, tudományos, vagy színielőadás közben is előfordulhat, hogy nem jut eszünkbe az a bizonyos szó, kifejezés, amire abban a gondolatmenetben szükségünk lenne. Egy színdarabnál segíthet a súgó, mert tudja, mit kell mondani, ám amikor önmagunkat akarjuk kifejezni, s bizonyos konkrét információkat is szeretnénk közölni, de ezt mégsem tudjuk megtenni, senki sem tud a segítségünkre sietni. Az adott hely és szituáció, az alkatunk - pl. leblokkolunk közönség előtt -, vagy éppen kialvatlanságunk, szétszórtságunk, negatív lelkiállapotunk kihat az előhívó képességünkre, s gátolhatja a gördülékeny kommunikációt.
A színész agya rá van kényszerítve arra, hogy szelektálás nélkül tároljon a személyiség számára kvázi haszontalan információkat, de a szöveget, ha lemennek az előadások, idővel elfelejti. Ha nem felejtené el, és mellé mindig, mindent megtanulna, s szó szerint képes lenne még az élethelyzetekből fakadó mondatokat, beszélgetéseket is rögzíteni, s azt visszamondani, nem tudna gondolkodni. Az agy a „tervezésének megfelelően" megakadályozza, hogy az új információk a hosszú távú emlékezetben rögzüljenek, és már az észlelet, az érzékszervi memória információit is szelektálja: ezek közül kevés jut a rövid távú emlékezetbe, de itt is rostálás folyik, nem kell az agynak minden. Amúgy sem képes egyszerre milliónyi információt kódolni, értelmezni, majd tárolni. A tároltak közül is elvesznek információk. Az agyunk nem kérdez rá, törölhet-e - az érdekteleneket, nem használtakat elfelejti.
A feledékenységgel kapcsolatos igazi gondok akkor jelentkeznek, amikor személyiségünk meghatározásához s az életben való eligazodáshoz fontos információkat nem tudunk felidézni, például: nem tudjuk, hol lakunk, vagy mi a nevünk, s elindulunk otthonról, de nem találunk haza, vagy nem emlékezünk arra, piros, vagy zöld lámpánál lehet-e a kereszteződésben átmenni, s elfelejtjük, hogy a tűz éget, s beletesszük a gázlángba a kezünket. Az ilyen feledékenység mögött akár mérgeződés, szervi elváltozás, agydaganat, az agy vérellátásának zavara, vagy neurobiológiai problémák állhatnak, ezért feltétlenül orvosi kivizsgálásra és kezelésre szorul!
VÁCZI GÁBOR
/IDEÁL MAGAZIN, 2009 JANUÁRI SZÁM, 50 OLDAL/
| < Előző | Következő > |
|---|
